A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kritika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kritika. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 10., péntek

Darren Shan - Archibald Lox - Első könyv spoilermentes kritika

Darren Shan nemrég megjelent 3 kötetes sorozata, Archibald Lox, melynek első részét e-bookban ingyenesen el lehet olvasni angolul, sikerült elolvasnom, és így, a Húsvét alkalmából egy spoilermentes kritikával készültem nektek.

A főszereplő, Archie, egy londoni lakos aki egy féregjáratot lát és átmegy azon. A kötet in medias ressel kezdődik, így picit zavaró, mi folyik itt.

Később kiderül, ahogy a könyv leírása is taglalta, azért látja ezeket a kapukat, mert egy lockhsmith, vagyis lakatos. Csak ő látja ezeket a járatokat, és azokat megtudja osztani másokkal, így mellékszereplőnkkel is, Inezzel megteszi. Pici hasonlóságot véltem felfedezni a Démonvilágban megismert Kernellel.

Egy másik világba csöppen, amit Merge-nek, összeolvadásnak hívnak, és ahonnan jött, London, azt ott Born-nak hívják, vagyis születésnek. Választ kapunk hogy és miért került oda, így hála ég a kezdés is értelmet nyer. A másik világ zónákra van osztva, van olyan, ami akkora, mint egy szoba és van, ami akkora, mint egy ország.

A zónákon belül például az ég színe is változó. Az egyetlen élelem a gomba, mely mindenhol megterem, így sose lehet éhezni, inni viszont nem isznak, se üríteni, hisz nincs szükség rá. Ennek ellenére vannak emberek, akik ezt az utat választják, vagy bebörtönözik őket. Az éhínség gondot okozhat...

Első blikkre nekem picit az An another place inspirációja is visszaköszön, mely szintúgy egy Darren Shan könyv, csak Darren Dash néven írta, felnőtteknek.

Pozitívum, hogy nem követte a Rémségek cirkusza/Démonvilág/Zom-B receptet - főszereplő átváltozik vámpírrá, vagy démonok ellen harcol farkasemberként vagy zombivá változik. A negatívum viszont, hogy irdatlanul rövid, tudom, ifjúsági regény, de 4 éve dolgozott ezen, lehetett volna jobban kifejteni a dolgokat, szaladós és kapkodós volt itt-ott, de a könyv a régi Darrent idézi fel, ami jó pont lehet a Móra kiadónál is remélem, hisz biztos vagyok benne, ez újabb sikert örvendezne, nem úgy mint a sajnálatosan sikertelen Zom-B hazánkban.

2019. május 14., kedd

Darren Dash - Midsummer's Bottom vélemény

A Szentivánéji álom minden évben megrendezésre kerül. A színészek szörnyűek és a közönség tagjai szinte soha nem látogatnak többször. Kivéve a...

a tündérek!

A játékban megnevezett tündérek kötelesek részt venni minden előadáson, egy olyan megállapodás kapcsán, melyet magával a huncut Shakespeare-el kötöttek.  

A 20. évfordulójuk előestéjén kísérlet történik ennek a megállapodás felbontására. Oberon és Puck káosz ügynököket  bérelnek fel, hogy beszivárogjanak a színészek soraiba, hogy mindenkit egymás ellen fordítsanak, a színfalak mögött és a mai napig szunnyadó kegyetlen helyzetekre alapozva. 

Ha a szikra egyszer belobban, mindenkivel végez egy szempillantás alatt, mely több mosollyal ér véget a végén, mint könnyel. Legalábbis, ez a terv...

Ez a komikus fantasy a Shakespeare szerelmeseihez szól, melyet káosz és a tündérek kísérnek végig az úton.

A legnyilvánvalóbb kérdés, szükséges e az eredeti mű ismerete eme könyv elolvasására? Igazából nem, mert a könyvnek saját hangja van. Ugyanakkor fennáll az a tény, hogy vannak finom utalások az eredeti könyvre, és a fejezetek nagy része az eredeti könyvből ered. 

A könyv kreatívan ötvözi a valós világot, a képzelet világával, ahol a tündéreket rabságba ejtette William Shakespeare versei. 400 éve ugyanazt kell eljátszani nekik. Zseniális jelenet, ahogy Puckot, a való életből bevonják ebbe az abszurdumba, és jelzi is a tündérek felé, hogy miért beszélnek ilyen furcsán (rímek)? 

Így van! A könyv felváltva íródik, könyv formátumban, de rímként is. Árnyalt vígjátékot adva a borasztóan eljátszott szerepeknek, ami a színházi előadásokon történnek. 

Összegezve, ez egy furcsa mese, a narratíva könnyedén ingadozik, és ahogyan Dash kaliberének szavaiból elvárható, a szereplők eléggé diszfunkcionális és túlnyomórészt bosszantó karakterek halmaza.A mű komoly monogámiáról szól, szinte minden színész diszfunkcionális párt alkot.

Azoknak ajánlom, akik szeretik a fantasy-t, valamint a sötét humort. 

Ha sorrendbe kéne rakni legjobban sikerült műveit a Darren Dash néven belül, akkor a következő sorrendet állítanám fel: An Other Place, Sunburn, The Evil and the Pure, Midsummer's Bottom.

Őszíntén számomra a könyv inkább csalódás volt, lehet a nehéz nyelvezete miatt is, mivel ezt a könyvet lehet a legnehezebben megérteni (An Other Place és Sunburn-t javaslom mindenkinek), de maga a történet sem jött át annyira nekem. Pedig ez Darren Shan/Darren Dash legfrisebb műve, hisz 1997 június 26 és 2018 április 13 között írta, Liam Fitzgerald borítójával. 

Hogy eljárt volna felette az idő? A Zom-B-nál ezt valóban tapasztalhattuk, de van még esély, hisz ha minden igaz, és remélhetőleg hamarosan hírt kaphatunk róla, de idén, 2019-ben egy újabb könyve jelenik meg Darren Dash név alatt, és jön egy új Darren Shan név alatt megjelenő könyve is, amit remélhetőleg a Móra is felfog kapni magyar kiadatásban.

Jó is lenne újra a Librinél várni reggel nyitásnál, leemelni a polcról az új, friss Darren Shan könyvünket... túl rég volt. 

A Midsummer's Bottom-öt az alábbi oldalakon lehet beszerezni:

Angol amazon oldal.

Német amazon oldal.

A korábbi Darren Dash kritikákat itt olvashatjátok:

An Other Place

Sunburn

The Evil and the Pure

2019. február 23., szombat

Darren Dash - An Other Place vélemény

Készülj fel egy másik helyre... ahol az idő és tér sokkal máshogy működik... ahol a hold változtatja a színét és vadállatok futnak mindenfele... ahol fogakkal fizetsz és ahol a szeretet nem túl kifizetődő... ahol a kannibalizmus egy divat és a halottakat egyik-napról a másikra elfelejtik... ahol az idegen homoklakók a veszélyes időkben újjáépítenek mindent.  És mindezt egy sejtelmes Alkimista irányít.

Amikor Newman Riplan repülőútja egy rémálommá fordul, muszáj felfedeznie a meg nem nevezett várost, ahol a kiismerhetetlen terror a megszokott. Ahogy sodródik az első napja vége felé, az élete teljesen kiesik az irányítása alól, de a legnagyobb elmeháborodás és lelki nehézségek, csak mind ez után következnek. Ahogy kétségbeesetten keresi a kiutat, rájön, csak az őrültség tudja megválaszolni kérdéseit. A teljes átadás és elfogadás kínálhatja neki a reményt a szabaduláshoz. 

Egy sötét, disztópikus sci-fi könyv, mely teljesen kifacsarja az elmédet! 


Az An Other Place keményen indul. Amszterdam, piros lámpás negyed, utcai lányok és drogok. Darren teljesen letisztázta, hogy milyen korosztálynak is íródott ez a könyv, hasonlóan a Város trilógia nyitó jeleneténél, ahol megismerhettük a Kardinális piszkos ügyeit. 

Érdekesség: A könyvet 1998 február 6 és 2016 október 19 között írta. Sokkoló, hisz 1999-ben adta ki a Város trilógiát, és 2000-ben a Rémségek cirkuszát. 

A könyv hosszas repülőúttal folytatódik, ahol hirtelen minden megváltozik. Ahogy mi sem értjük az egészet, úgy, a főszereplőnk sem, hogy mi zajlik körülötte. A drog hatása lenne, amit bevett az út előtt? Vagy álom? A főszereplőnk átkerült egy másik világba, egy másik helyre. Az utasok viasszá váltak és henyélő névvel illetik őket ezek után.

A bevándorlási hivatalnál hiába kérdezi főszereplőnk, hol van, melyik városban, a kérdés mindig az: mit gondolsz, hol vagy? Ebben a világban nincsenek tükrök az autóban, és közlekedési lámpák, se rendszámtáblák, busz jelzőszámok, se utcanevek. Itt a henyélőket eszed meg az állatok helyett, az ő fogukkal fizetsz euró vagy font helyett, és a víz mellett a másik létező ital az ő agyuk. Minden a henyélők körül forog. A társadalom teljesen erre épült.

Az egész világ olyan, mintha Franz Kafka írta volna, mixelve az Eredet c. film világával. Olyan meghökkentő dolgokról beszél, mint a halál és az élet. Mi a valóság, és mi az illúzió. Mi a jelen? Mi az, hogy élet? Van e reinkarnáció és mi a tudat és a lélek. A dualizmus világában hogyan lehet elérni az olyan utópisztikus jövőképet, melyet még egy sci fi film/könyv sem vázolt még fel. A könyv borítója teljesen reprezentálja, hogy minden az ember elméjében és tudatában van, igazából semmi sem valóság. Számomra a legspiritualistább és transzcendensebb műről van szó, mely Darrentől egyszerűen sokkoló.

A főszereplőnk úgy tud kijutni ebből, ha egyáltalán nem akar kijutni. És egyáltalán kijut? És ha igen, hogyan és mit jelent a kijutás? Ezeket boncolgatja a könyv, miközben próbálja megkeresni az Alkemistát, ki talán segíthet rajta, hisz sok mindent ő irányít. Sokáig járja a végtelen várost, mígnem a végére érve az elejére ér. Úgy próbál beilleszkedni és pénzt (fogakat) keresni, hogy standup comedystának áll, hogy a saját világát bemutatva, azt a nevetség tárgyává tegye az ott élőknek.

És sok-sok megannyi oldalon keresztül furcsaságok, és egyre és egyre nagyobb őrültségek történnek a konklúzióig. Hogy érdemes-e elolvasni? Számomra a legnagyobb meglepetés volt ez a könyv, és a harmadik olyan Darren Dash könyv, mely kitudott bújni a Zom-B sorozat árnyékából. A könyv méltó a Rémségek cirkusza írójához, könnyen lekörözve a Város trilógia bármelyik részét, vagy az Árnyak asszonyát, de még a Koyasant is. A válasz: kötelező darab! Haragszom magamra, hogy ezt a remekművet eddig kihagytam, mert aki Darren rajongó, az a Dash könyvek által ismerheti meg igazán az író kreativitásának rejtett képességeit. 

Tehát kötelező darab!

Viszont csak angolul olvashatóak... 

Érdemes befektetni egy e-book olvasóba, hisz pár fontért/euróért már meg lehet szerezni a könyveket, kizárólag az amazon oldalán, egyenesen Darrentől.

Angol amazon oldal.

Német amazon oldal.

Sajnos a vártnál többet kell várni a Midsummer's Bottom kritikára, de addig is, aki lemaradt volna a Darren Dash véleményekről, az itt olvashatja el a korábbiakat:

The Evil and the Pure.

Sunburn

2019. február 16., szombat

Darren Dash - Sunburn vélemény


Mikor három barát elmegy nyaralni Bulgáriába, a naptól való leégés az egyetlen problémájuk. De amikor egy olyan bestiától menekülnek, amit sose képzeltek, elkezdődik a küzdelem a túlélésért. Nappal megégnek... de az éjszaka ennél sokkal sötétebb félelmeket rejt. Egy történet a barátságról, a nyaralásról, a feláldozásról és a tanulásról, ahol az egyik eléggé érzékeny fiatal ember úgy hal meg a szörny kezei között, mint amilyet sose láttak előtte. Egy pörgős, szörnyű, torokszaggató legenda, mely olyan régi, mint az idő, a The Evil and The Pure írójától.

A Sunburn a 6. felnőtteknek íródott könyve (Város trilógia, Árnyak asszonya, The Evil and the Pure) és a második kötet, mely a Darren Dash néven fut. 2012 február 6 és 2015 március 24 között írta, 2015 május 1-én jelent meg.

Darren úgy gondolja, minden íróra ráhúznak egy sémát, ő csak fantasy író, vagy csak krimi, horror, és nem úgy gondolnak az írókra általában, hogy ezeket vegyíti, nem egy könyvön belül, hanem külön-külön könyveket is tud írni egy-egy műfaj oszloposaként. Darren ezt a sztereotípiát akarta leküzdeni. 

Tudtátok, hogy The Evil and the Pure-nak és az An Other Place-nek alig talált kiadót? Sőt! Nem is talált, így Ő maga adta ki ezeket a könyveket!

A Sunburn inspirációja Írországból jött, Ballybunionból, ahol az író leégett. Ki szeret leégni? És ki nem fogadja meg, hogy legközelebb jobban odafigyel rá és biztos nem fog megtörténni? Majd úgyis újra leégünk, még jobban! Ez adta az ötletet, milyen lehet egy könyv, ahol a szereplők szörnyen leégnek, majd egy szörny elől kell menekülniük ebben a kellemetlen szituációban. Hátha ezáltal a sztori által az író is megtanulja, jobban oda kell figyelni a napon! 

A könyvet két részre lehet osztani, mely picit megosztó is a kritikusok körében. Sokan azt mondják az elsőben alig történik valami, és ez valamelyest igaz is. Az író teljes figyelmet fordított arra, hogy kik a karakterek, bemutatni őket, amennyire lehet és kell, amit később, mikor jön a pánik, azonosulni tudunk a gondolataikkal, miket élnek át a hajsza közepette. Zseniális! És nagyon emberi, amit a horrorfilmekből kihagynak! Tehát nem felületesen érintik a karaktereket, aztán jöhet a kaszabolás. Normál tinédzserek, turisták, akik semmit se tudnak Bulgáriáról, csak idejöttek szórakozni és pihenni. A könyv is hű ebben, nem Bulgária a lényeg, nem tesz hozzá az ország egyedisége semmit se, mivel a fiatalok ki sem használják az adottságait, csak vedelnek, és nyafognak ha túrázni kell. Szóval aki olvassa, az elején nem is érti, ebből hogy kerekedhet ki bármiféle horror is.

Érdekesség: Az író soha nem volt Bulgáriában. Gondolkozott, hogy a lektorálásnál elutazik, és átírja a könyvet ott, ahol szükséges lenne, de végül nem tette meg. Az internet által inspirálódott, és ezt nagyobb kihívásnak is vélte. Egy eseményen egy bolgár rajongója megerősítette, jobban el se tudta volna találni az ország feelingjét! 

A másodikban történnek az izgalmak, eszeveszett fordulatot vesz minden. A szörnnyel való találkozást nem igazán így képzeltem el. Darren hihetetlenül részletesen leírta a szörnyet, annak viselkedését, sőt, még vannak részek, külön fejezetek, ahol az ő szemszögéből éljük át a történetet, ezzel is picit azonosulva a szörnnyel, nem csak a horror gonosz megtestesítőjeként éljük át a könyv lapjait. Darren ebben mindig jó volt, a megszokottat borítja fel kreatív szemléletével. Viszont amilyen gyorsan jön a szörny, olyan gyorsan tűnik is el, és ez után jön az apróbb csavar, amit nem lövök le. 

Érdekes, hogy Darren felnőtteknek szánta ezt a könyvet, és külön kezeli eredeti írói nevétől, holott csak szexualitást vitt bele a könyvbe, no persze nem olyan szinten mint a Város trilógia 1. része és az Árnyak asszonya. Vagy, hogy a Démonvilágtól jobban borzongtam, pedig az ifjúsági könyvnek készült. Vagyis...  A könyv elején így is gondoltam ezt. Eljutottam a maradék 60 oldalra és azon kaptam magamat, hogy mi történik itt? Darren ilyeneket ír le? Ilyen betegen? Ez még tőle is nagyon nagy meglepetés és attól aggódtam, miközben olvasom a tömegközlekedésen, nehogy valaki bele olvasson a könyvbe, mert őrültnek fogja gondolni az írót és engem is, aki ilyet olvas. Egyszerűen minden képzeletemet felülmúlta az a szintű beteges utolsó szekció, hogy minden, ami előtte, lassú felvezetés címmel illettem a könyvet, mindent kritikát eldobtam, mert egyszerűen kellett az, hogy minden értelmet nyerjen.

Ez a könyv betegesen, gyomorforgatóan gusztustalan. Démonvilág? Gyerekmese ehhez képest, ami az utolsó részben gondolatok terén megjelent. Amilyen gyorsan történik minden, olyan gyorsan oldódik is meg, természetesen a feszült várakozást fenntartva, majd a konklúziót levonva. Darren egy aprót visszahozta belém a hitet a Zom-B irtózatos bukása után, így örömmel állok neki a következő Darren Dash könyveknek. Hogy ezeket kiadnák e magyarul? 


Sajnos ezeket a könyveket teljesen más alapokon kell kezelni, így aki elszeretné olvasni, érdemes befektetni egy e-book olvasóba, hisz pár fontért/euróért már meg lehet szerezni a könyveket, kizárólag az amazon oldalán, mivel ezeket csak és kizárólag angolul lehet megszerezni. 

Angol amazon oldal.

Német amazon oldal.

Maradjatok velünk, hisz a következő kritika, az An Other Place hamarosan jön! 

2014. február 19., szerda

A Zom-B sorozatról

Úgy gondolom ennek az írásnak meg kell jelennie, hogy erősítsük azt a tényt, miszerint igény van a Zom-B sorozatra hazánkban. A Libri-nél ugyan az első 2 kötet megvehető angolul, de mi biztosabb dolgot szeretnénk. Miszerint a magyar megjelenést! Terveztünk írni a Librinek (ők adták ki a Város trilógia 3. kötetét, valamint az Árnyak asszonyát), de ez a terv valahol félúton elakadt, amint megtudtuk a hírt, hogy jön a Gyilkos születik a Móra gondozásában. Nekem személy szerint meg van egy-két Zom-B könyv angolul és a 6. részig elolvastam, úgyhogy beszélnék erről a sorozatról most bővebben (SPOILER VESZÉLY!!! TÉNYLEG SOKAT(MINDENT) LEÍROK BENNE)!!!

2013. június 18., kedd

Hagurosan - vélemény

Tegnap érkezett meg egy ismerős által a Hagurosan könyv, mely kizárólag az Egyesült Királyságban jelent meg (május 15), így az igazi rajongók az interneten tudják csak megrendelni. Ez a könyv egy rövid Darren Shan novella alapján készült-bővítették tovább (illusztrációkkal is) és amolyan gyűjtői kiadás, tehát senki se lepődjön meg a 64 oldalszámon. Egyszerű történet, sokkal jobban gyerekeknek szól, mint a többi könyve, ezért remélem a Móra is kiadja, mert nagyon passzol az arculatához. Viszont tanulságos történet és a kis természetfelettiség itt is megtalálható, ahogy megszoktuk Darren-től. A borító nagyon el van találva, az alak, 3D-sen jelenik meg,, hátoldalán a sztori, belül pedig a belső borítóknál bal oldalt egy nagyon szép digitális rajz látható, jobb oldalt pedig Darren élete, ahol Magyarországot is megemlítik, így megéri az árát, valamint bizonyos részletet az árból hátrányos helyzetű gyerekeknek adnak, mely a történet mondanivalója is. Kicsit hasonlított a Kojaszanhoz, hisz Japán, viszont a szellemek itt teljesen mások és maga a karakter sokszor háttérbe szorul, inkább a mondanivalón van a hangsúly, melyet az illusztrációk csak gazdagítanak.

2013. március 28., csütörtök

A Larten Crepsley sorozatról


Próbáltam úgy írni, ahogy aki olvasta a Saga of Darren Shan sorozatot, az ne kerüljön akkora SPOILER veszélybe. De akkor is csak saját felelősségre olvasd tovább!


1. könyv: A sikeres Birth of a Killer (Egy gyilkos születése) fordítása után, nem sokkal, sikerült is elolvasnom a művet. Jó érzés volt újra a vámpírok világába csöppenni, Darrenes módra. Larten-t egész fiatal korában ismerhetjük meg, amint egy incidens miatt el kell hagynia városát , megismerkedik egy vámpírral, és ezzel belép a vámpírok világába. A történet az ipari forradalom korában játszódik. Larten útja hasonló, mint a Cirque du Freak sorozatban ismert Darren Shan-é. Az első kötetben már megjelenik Murlough, egy rövid részlet erejéig, szó van már a vérszipolyokról, a Rémségek cirkuszába valamint a Vámpírok Hegyébe is bebocsátást nyerhetünk és olyan személyekkel találkozhatunk, akik a későbbi sorozatban is helyet kaptak. A mű végén természetesen feltűnik egy újabb, régi szereplő is, de erről inkább nem mondok semmit. Darren próbálta azoknak is írni ezt az előzmény sorozatot, akik esetleg nem olvasták a későbbi köteteket, de akik olvasták, azoknak felvillanhatnak a régi emlékek ezen szereplőkről.

2013. március 2., szombat

A Zom-B könyvről vélemény

Sziasztok!

A héten egy rokontól megkaptam az 1. Zom-B könyvet Amerikából. Az elmúlt 2 napban el is olvastam. Először is nagyon igényes a kiadás, valamint az illusztrációk is hozzá, ami a Hagurosannál is lesz majd, úgy látszik ez egy újfajta szokása lett Darrennek. A sorozat első része nagyon hasonlított a Rémségek cirkuszához valamint a Démonmesterhez, a fiatal szereplő és az iskolai légkör miatt. A vézna hóhér mondanivalójához hasonlítanám, amit Darren azért írt, hogy a megkülönböztetés ellen szóljon, nos ebben a könyvben is megtalálható ez, a rasszizmus a fő légköre az egésznek és mozgató rúgója, emiatt komoly dilemmák elé néz a főszereplő, na meg zombik elé :) Az előző két nagy sorozat első kötetében hamar beindultak a szálak, itt csak az utolsó pár oldalnál voltak sorsdöntő dolgok, - viszont a felétől már zombikkal teli a könyv - , mindenesetre vannak benne hasonló karakterek, mint Des Tiny és Vész herceg de semmi sem derült ki róluk, ahogy a fertőzésről sem, nagyon titokzatos az egész sorozat. Viszont van benne egy elég kreatív csavar, sajnos én már hallottam róla, így nem volt akkora poén, de nagyon ötletes, néztek majd ti is :D Őszintén szólva nagyon jól sikerült ez a könyve is és fogalmam sincs a vége miatt, hogyan viszi tovább Darren ezt az egészet.

2013. február 16., szombat

2012. október 30., kedd

Közérdekű

Sajnos beindult a szokásos megjelenés-időpontját-tologató időszak a Móránál is. A megjelenés dátuma így október 31-ről november 5-re módosult. Kitartás srácok, most már nem kell sokat várni! :)

Továbbá.. felkerültek az oldalra az egyes könyvek kritikái. Ezeket elolvashatjátok az adott könyvek menüpontjában, de kigyűjtöttem egy új menüpontba a Kritikákba is, ha valaki könnyebben el akarja érni őket egyszerre.

Még mindig nincs vége, felkerült a City-trilógia és a Lady of the Shades trailere is az adott könyvek menüpontjába.


A linkekért köszönet Krisznek! :)

2012. október 24., szerda

Frissítések

Felkerült a Démonvilág köteteinek kritikája! Itt érhetitek el őket.

További kritikák várhatók, de idő híján ezek valószínűleg szombaton érkeznek, ha minden igaz pár fordítással egyetemben Darren hivatalos oldaláról.