A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Crepsley Saga. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Crepsley Saga. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. március 19., kedd

Hol játszódnak a Darren Shan könyvek?

A márciusi Shanville Monthlyban egy érdekes téma került napvilágra, amit szerettünk volna átvenni a honlapra, valamint picit kiegészíteni egy kis kutatómunka segítségével.  

Februárban egy Twitter posztot osztott meg egy DS rajongó, amiben azt a kérdést vette fel, vajon merre lehetett a könyv szerint a Vámpírok Hegye. A Himalájánál? Amerika, esetleg Észak Európa? 

Nem igazán tudjuk, és az író pontosan ezt akarta elérni. Szándékosan homályossá tenni a Rémségek cirkusza történetét a helyszínek kapcsán. Hogy miért? A személy a saját környezetét szabja rá a könyvsorozatra, úgy érezze, ez mind-mind körülötte zajlik. 

Természetesen sokan elégedetlenkednek így is - A francba Shan, csak mond el hol van ez a hegy! De pontosan emiatt tudott ennyire működni ez a sorozat szerte a világon.

Démonvilág


Vannak könyvek, melyeket pontosabban be tudunk határolni. Ilyen a Démonvilág sorozat, mely főként Írországban játszódik. Ez a 4. könyv (Áldozat) részből derül ki, ahol megismerkedhetünk az 5. századbeli Beccel, és Grubs jelenkori idősíkját is összeköti a 6. kötetben (Végítélet). Ennek ellenére is is találhatóak fiktív helyszínek a sorozatban, mint a Vérfüred vagy Farkassziget. 







Evil and the Pure, Árnyak asszonya és a Zom-B

Az Árnyak asszonya egy különálló műve, mely szerintem a legerősebb cliffhangerrel záródik. A főhős (Ed) csupán ihletet jött gyűjteni legújabb horrorregényéhez a titokzatos Londonba, ám egy partin megismerkedve Deleenával, segít körbe mutatni a várost. Az Evil and the Pure London alvilágát mutatja be, zavarbaejtő részletességgel. 

A Zom-B sorozat - mely hazánkban sajnos mérsékelt siker követte -  szintúgy Londonban játszódik. Olyan híres nevezetességek is helyet kaptak a Zom-B Városban például, mint a Tate Modern, a Westminster apátság és a London Eye. De a Zom-B Gladiátorban előkerül a HMS Belfast hadihajó is!


 

Koyasan és Hagurosan

2002-ben látogatta meg először Japánt az író, ahol hatalmas fogadtatásban volt része. Japánban elsöprő sikert aratott a Vámpírkönyvek, nem hiába készült belőle külön manga is. Ez történt Tokióban. Ez után még 2x utazott az országba, és egyik utazásánál, szeretett volna látni egy kis szeletet a városon kívűl is. Így jutott el a szent hegyre, Hagurosanhoz. Innen kapta is rövid könyve is a címet. 

Koyasan hegyét 2005 januárjában látogatta meg, a második útján. Bejárták a japán kiadóval Kumano-t, Matsusaka-t és Nagoyát. De az út, Koyasannal kezdődött. Állítása szerint gyögyönrű hely, ókori templomokkal.



Larten Crepsley regényes története

Kapcsolódó képKéptalálat a következőre: „larten crepsley books”
A négy könyvet átívelő regénysorozatban megismerkedhetünk a XVIII. századi Anglia legsötétebb pillanataival, az embert nem kímélő Grönlanddal, és a szerelmesek városával, Párizzsal. Két borítót  hoztam el, ahol ezek a jelenetek meg is elevenednek. Teljesen érdekes, miszerint itt valós helyszínekkel kombinálta a Vámpírok Hegyét, míg a Vámpírkönyvekben semmilyen helyszín neve nem konkretizálódott. 





A vézna hóhér
Darren Karácsony alkalmából ellátogatott Jordániába, ahol is megszületett a könyv alapkoncepciója. Rum vádi sivatagos helyszíne, és Petra városa egy újabb löketet adott neki. 2003 márciusában kezdte el az első vázlatot, ahol is jordán helyekről nevezte el a karaktereket. A történet Makrashban játszódik, de egy fantasy verziójában. Saját politikát, történelmet, szociológiát, vallást kreált ennek a világnak, és csak ez után kezdett bele a fő nagy történetbe. Akit érdekel, Darren egy térképet is rajzolt a világról. 

Sunburn

Egyik könyve, melyet Darren Dash néven írt. Az író soha nem volt Bulgáriában. Gondolkozott, hogy a lektorálásnál elutazik, és átírja a könyvet ott, ahol szükséges lenne, de végül nem tette meg. Az internet által inspirálódott, és ezt nagyobb kihívásnak is vélte. Egy eseményen egy bolgár rajongója megerősítette, jobban el se tudta volna találni az ország feelingjét! 

Város trilógia és An Other place

Mindkettő könyve egy totális, ismeretlen Városról szólnak, melynek se nevét nem tudjuk igazán, se hogy hol helyezkedik el. E két város szimbolizálja az egész világot e két kötetben.  Fontos viszont kitérni, hogy az An Other Place tartalmaz létező helyszíneket is, mint Amszterdam és Marokkó.


Remélem tetszett az összeállításunk, és ha valamit kihagytunk volna, kérlek, írjátok meg kommentben! :) 

2016. február 20., szombat

Kimaradás + Akciós könyvek

Sziasztok!

Úgy érzem, tartozom egy kis magyarázattal a hosszabb kimaradás miatt. Az ok igazából nagyon egyszerű, a munka mellett sajnos nem tudtam erre is elég időt szánni. A továbbiakban azon leszek, hogy jobban összehangoljam a dolgokat és több frissítéssel tudjak jelentkezni. Bízzunk tehát a legjobbakban! :)

Továbbá:  Február 29-ig érdemes betérnetek valamelyik közeli Libri könyvesboltba, ha nincs még meg a Crepsley-Saga vagy a Zom-B sorozat. Ezek ugyanis a tavalyi év sikerkönyvei voltak, ezért most 30%-kal kedvezőbb áron tudjátok őket hazavinni. Hogy pontosan mely könyvekről is van szó? Íme: 



Szintén a Librinél tudjátok beszerezni most Az árnyak asszonyát 999 Ft-ért.



2015. február 23., hétfő

Fivérek mindhalálig - 5 nap a megjelenésig


A Móra kiadó nemrég írta ki facebook oldalára, hogy megkapták a Fivérek mindhalálig műszaki példányait. És hogy ez mit jelent? Azt, hogy holnaptól a könyv online megrendelhető, a hét végén pedig a boltokban is elérhető lesz. Larten Crepsley kalandjai folytatódnak!

2015. február 2., hétfő

Fivérek mindhalálig



Számtalan kalandja után Larten Crepsley tanítványával, Gavnerrel újra és újra visszalátogat Párizsba, ahol szerelme, Alicia él gyermekével, Sylvával. A vámpírok és a vérszipolyok közti ellentét azonban egyszer s mindenkorra véget vet az idilli együttléteknek. Lartennak csak egyetlen célja marad: a bosszú. Még akkor is, ha egy tekintélyes vámpírtábornok ezt soha nem engedhetné meg magának.
Az 1930-as években Hitler szövetségeseket gyűjt a későbbi világháborúhoz, a káosz pedig eléri a vámpírokat is. Két táborra szakítják őket a háborús uszítások. A zavaros helyzetben Larten és ifjú tanítványa hatalmas kihívás előtt találja magát: ki szabad-e használni a körülményeket arra, hogy Lartenből herceg, Gavnerből pedig tábornok legyen, és eltöröljék végre a vérszipolyokat a föld színéről?


Forrás: http://www.mora.hu/konyv/mindhalalig-fiverek

2014. május 22., csütörtök

Tengernyi vér

A Móra tett fel lapozgatót a Tengernyi vér-ből, tehát elektronikusan a kíváncsiak beleolvashatnak a könyvbe! A linket a képre kattintva érhetitek el! :)

2014. január 31., péntek

Már kapható a Gyilkos Születik, következő negyedévben jön a folytatás?


Larten Crepsley regényes története - Első könyv

A XVIII. század legsötétebb pillanataiban járunk, Angliában.  Larten Crepsley egy koldusszegény munkáscsalád sokadik gyermeke — nincs tízéves, de már napi tizennyolc órát dolgozik iszonyatos körülmények között egy selyemgyárban.Egy nap történik valami, és a kisfiúnak menekülnie kell. Egyedül az egész világ ellen – senkire sem számíthat. Aztán megismerkedik a titokzatos Seba Nile-lal, aki egy új, lehetőségekkel teli világot mutat meg neki. Seba mellett átélheti azokat a kalandokat, amelyekről annyit álmodozott, csakhogy ehhez vámpírrá kell válnia.Vajon képes-e Larten mindörökre hátat fordítani az emberiségnek, és átlépni abba a világba, ahonnan nincs visszatérés?

"Larten sarkon fordult, és kétségbeesetten a kijáratot kereste. Zavarodottságában elvesztette az irányérzékét, és hirtelen azt sem tudta, hol van. Amint megpillantotta a kijáratot, rohanni kezdett felé. Az életéért futott.A gyerekek mintha mintha csak erre a jelre vártak volna. Egyikük felemelte karját, és mutatóujját a menekülülő fiúra szegezte.
- Gyilkos! -sivította fejhangon."
Sorozatterv és borítógrafika: Papp Beatrix
Előkészületben /II. negyedévi tervben/

Tengernyi vér - Larten Crepsley regényes története - Második könyv


Forrás: mora.hu



2013. október 2., szerda

Amit mind tudni akarunk

Avagy mikor jelenik meg végre a Gyilkos születik?

Kezdésnek egy gyors számadás, hogy hányszor is futottak neki a magyar megjelenésnek:


  • 2013. május 31.
  • 2013. június 30.
  • 2013. augusztus 1.
  • 2013. október 1.



2013. július 2., kedd

Rossz hír :(

Sajnos ma rossz hírrel kell szolgálnunk, kedves rajongótársak, ugyanis a Gyilkos születik magyar megjelenését ismét elhalasztották. Ezúttal a hivatalos dátum 2013.08.01., de most már nem vennénk rá mérget, hogy a könyv az adott napon valóban megjelenik. Biztosat nem tudunk, reménykedjünk, hogy ezúttal nem kell csalódnunk, addig is, aki már nagyon nem bír várni, a könyv rajongói fordítását megtalálhatjátok a Letöltések menüben. Kitartás Shanterek!

2013. június 27., csütörtök

Crepsley Saga 2.

Nos, aki a facebook-os Darren Shan klub tagja az már hallhatott róla, hogy a Crepsley Saga 2. kötetét már fordítja az egyik lelkes Shan rajongó. A könyv a 8. fejezetig van eddig lefordítva, a fordítást külön blogon érhetitek el. Írtam a fordítónak, hogy engedje meg, ide is feltenni a fordítását, azonban sajnos választ nem kaptam. Tovább viszont nem szeretném húzni a dolgot, szóval úgy döntöttem, hogy felteszem ide a blog címét, így akit érdekel az elolvashatja, ám a honlapra nem kerül fel a fordítás - ergo, ha a blogot törlik a fordítást nem éritek el tovább. Ahogy néztem április óta nem volt frissítés, lehetséges, hogy a 8. fejezetnél tovább nem is lesz olvasható, mindenesetre, aki már nagyon olvasná és nem tud angolul az belekezdhet a könyvbe, amíg az meg nem jelenik hivatalosan magyarul is. Na nem szaporítom a szót, itt a link, jó olvasást!

2013. május 25., szombat

Brothers To The Death

A "Brothers To The Death" a 4. és egyben utolsó Crepsley könyv a napokban fog megjelenni az USA-ban vadonatúj borítóval. Itt az eredeti és az új borító. Nektek melyik tetszik jobban?

2013. április 15., hétfő

Itt a tavasz, itt vannak a frissek! :)

Új fordítást érhettek el Krisz jóvoltából; a Hagurosan első fejezetét találhatjátok meg újdonságként a Letöltések menüben, vagy ezen a linken.

A További könyvek menü is frissült pár információval többek között két ki nem adott könyvről, úgyhogy érdemes ránézni!

Úgy fest biztossá vált a Gyilkos születik magyar megjelenésének időpontja, ugyanis maga Darren tette ki tegnap a kérdéses dátumot a facebookjára a magyar borítóval együtt, ami, mint általában, most is nagyon tetszik neki. A megjelenés tehát, ha minden igaz május 31!

A Libriben ismét akciós Az árnyak asszonya, aki még nem vette meg, az most kedvezményes áron megteheti! :)

Végül, azok a rajongók, akik Darren-t facebook-on is követik bizonyára tudják már, hogy a kedvenc írónk fejét bekötötték, Mr. és Mrs. Shan épp a mézesheteiket töltik Chichen Itzában. Sok boldogságot kívánunk nekik! :)


2013. április 11., csütörtök

Gyilkos születik!

Majdnem 3 évet kellett rá várni (2010. szeptember 28-án jelent meg külföldön), de végre hazánkban is megfog jelenni a Larten Crepsley féle sorozat első kötete (összesen 4 kötetes)! A borítót természetesen magyar készítette. Hogy miről is szól pontosan? Nos...

Az első a legnehezebb…

A XIX. század elejének legsötétebb pillanataiban járunk, Angliában.  Larten Crepsley egy koldusszegény munkáscsalád sokadik gyermeke — nincs tízéves, de már napi tizennyolc órát dolgozik iszonyatos körülmények között egy selyemgyárban.

Egy nap történik valami, és a kisfiúnak menekülnie kell. Egyedül az egész világ ellen – senkire sem számíthat. Aztán megismerkedik a titokzatos Seba Nile-lal, aki egy új, lehetőségekkel teli világot mutat meg neki. Seba mellett átélheti azokat a kalandokat, amelyekről annyit álmodozott, csakhogy ehhez vámpírrá kell válnia.

Vajon képes-e Larten mindörökre hátat fordítani az emberiségnek, és átlépni abba a világba, ahonnan nincs visszatérés?


Aki nem tud rá várni, lentebb blog bejegyzésben található a sorozatról bővebben információ "SPOILER" veszéllyel. 

Köszönjük a kiadónak!

2013. március 28., csütörtök

A Larten Crepsley sorozatról


Próbáltam úgy írni, ahogy aki olvasta a Saga of Darren Shan sorozatot, az ne kerüljön akkora SPOILER veszélybe. De akkor is csak saját felelősségre olvasd tovább!


1. könyv: A sikeres Birth of a Killer (Egy gyilkos születése) fordítása után, nem sokkal, sikerült is elolvasnom a művet. Jó érzés volt újra a vámpírok világába csöppenni, Darrenes módra. Larten-t egész fiatal korában ismerhetjük meg, amint egy incidens miatt el kell hagynia városát , megismerkedik egy vámpírral, és ezzel belép a vámpírok világába. A történet az ipari forradalom korában játszódik. Larten útja hasonló, mint a Cirque du Freak sorozatban ismert Darren Shan-é. Az első kötetben már megjelenik Murlough, egy rövid részlet erejéig, szó van már a vérszipolyokról, a Rémségek cirkuszába valamint a Vámpírok Hegyébe is bebocsátást nyerhetünk és olyan személyekkel találkozhatunk, akik a későbbi sorozatban is helyet kaptak. A mű végén természetesen feltűnik egy újabb, régi szereplő is, de erről inkább nem mondok semmit. Darren próbálta azoknak is írni ezt az előzmény sorozatot, akik esetleg nem olvasták a későbbi köteteket, de akik olvasták, azoknak felvillanhatnak a régi emlékek ezen szereplőkről.

2013. március 3., vasárnap

Érvhajhászat

Srácok! Kreatív (és nagyon hasznos) feladat következik! Mondjatok érveket amellett, hogy miért lenne érdemes kiadni a Crepsley-sagát és a Zom-B könyveket!
Párat már mi is gyűjtöttünk, de reméljük nektek is van sok-sok jó ötletetek!
Ha sikerül nyomós érvekkel alátámasztanunk a kiadás fontosságát nagyobb eséllyel kapunk majd pozitív eredményt! Szóval érvekre fel!
Az ötleteiteket megírhatjátok itt hozzászólásban, vagy e-mail-en erre a címre: c-noemi@hotmail.com - ha lehet jelöljétek meg a tárgyat: Darren Shan vagy Érv -, valamint Facebookon is írhattok nekünk ITT.
Az ötleteitek elküldésére körülbelül egy hetetek van. Hajrá! :)

2012. december 7., péntek

Ocean of Blood előzetes

Ez az előzetes a a Crepsley Saga 2. kötetéhez, az Ocean of Bloodhoz (Véróceánhoz) készült.
Jó szórakozást hozzá:


2012. november 23., péntek

Új menüpontok

A szemfülesek talán észrevették, hogy új menüpontok jelentek meg az oldalon, konkrétan a Crepsley Saga és a Zom-B. Tartalmilag viszonylag kevés változás van: feltettem a Zom-B trailerét valamint Krisz talált egy játékot a Vézna hóhérhoz, ez is felkerült. Utóbbit a További könyvek menü alatt találhatjátok meg. Jó szórakozást hozzá! :)