Amikor befejeződött a Vámpír Könyvek sorozat, azt nyilatkozta, hogy részben megírta a folyatást, de egyelőre nem viszi tovább a történetet. Meddig kell még várnunk a The Cannibal King-re?
Attól tartok, meghatározhatatlan ideig. Eredetileg több mint 20 részesre terveztem a sorozatot, ám ahogy haladtam az írással, rájöttem, hogy ez elsősorban egy felnövés-történet, és mire a 12. kötethez értem, Darren természetes módon elérkezett a története végéhez. Megpróbáltam továbbvinni a sztorit, de egyszerűen nem működött, úgyhogy befejeztem ott, ahol a történet megkövetelte, hogy befejezzem. Van esély arra, hogy talán egy nap majd írok egy folytatás-sorozatot, felhasználva néhányat a korábban a fejemben motoszkáló ötletek közül, ám más főszereplővel. De ha ez meg is történik, az nem mostanában lesz, mivel már javában dolgozom egy új projekten, amit befejezni, úgy képzelem, sok évbe fog telni.
2006-ban megjelent a Cirque du Freak című manga. Mennyire nyerte el a tetszését?
Imádtam! A manga eredetileg Japánban jelent meg, sorozatként, amit aztán összegyűjtöttek és lefordítottak. Úgy gondolom, hogy az alkotó, Takahiro Arai fantasztikus munkát végzett – hű maradt a regényekhez, ugyanakkor megtalálta a módját, hogy a mű önmagában, mangaként is megállja a helyét. Csak ajánlani tudom ezt a mangát, még azoknak is, akik már olvasták a regényeket.
Az első két kötetből készült mozifilm nem lett a 2009-es év kasszasikere. Várható további mozgóképes adaptáció – akár ebből a sorozatból, akár másikból?
Sajnos nincs tervben további Rémségek cirkusza-filmadaptáció a közeljövőben. A filmváltozat nem volt olyan sikeres, mint ahogy a producerek remélték. Igen sok pénzt beleöltek, és végül meglehetősen nagy veszteséget kellett elkönyvelniük. Reménykedem, hogy egy nap majd újraéleszthetjük a filmváltozatot, akár egy új mozifilmmel, akár egy tévéfilmmel. Ami az egyéb műveimet illeti, nemrég adtam el az egyik felnőtteknek szóló könyvem, az Árnyak asszonya megfilmesítési jogait egy angol producernek, úgyhogy ha minden jól megy, akkor ebből film fog készülni az elkövetkező néhány éven belül.
A Vámpír Könyvek három útja, megoldási javaslata közül melyik áll Önhöz a legközelebb? A Kurda-féle középutas megoldás vagy a vámpír/vérszipoly uralom?
A párbeszédes megoldások híve vagyok. Kedvemre van a világunk végtelen sokfélesége, és a különböző kultúrák és vallások, amelyeket az egyes országok megalkotnak. Úgy gondolom, fontos, hogy kapcsolatban maradjunk egymással, hogy megbeszéljük a különbségeinket és a problémáinkat, hogy megpróbáljunk megértéssel és tisztelettel viszonyulni azokhoz, akik nem ugyanazokban a dolgokban hisznek, mint mi. Mindannyiunk számára van hely ezen a bolygón, amíg emberségesen és méltósággal viselkedünk. Röviden, én Kurda mellett álltam volna!
Magyarországon most jelenik meg a Larten Crepsley-sorozat második kötete. Felmerült bennem, hogy miért pont ő lett az új sorozat főhőse, hiszen a Vámpír Könyvek hemzseg a jobbnál jobb mellékszereplőktől, akik önmagukban megérdemelnének egy külön könyvet.
Nem terveztem előre, hogy könyvet írok a Darren Shan-sorozat bármelyik szereplőjéről. Meglehetősen bizalmatlan vagyok az előzmény-történetekkel és folytatásokkal kapcsolatban, mert az ilyesmi gyakran csak ürügy arra, hogy a szerző még több pénzt keressen. Ám Larten karakterét lenyűgözőnek találtam. Nem tudtam sokat a múltjáról, amikor a Darren Shan-sorozatot írtam, ám amikor a sorozat végére értem, azon kaptam magam, hogy Larten alakján tűnődöm – azon gondolkodtam, milyen élete volt, mielőtt Darrent megismerte, és hogy hogyan vált meg a vámpírklánjától, amikor éppen csak néhány évtizeddel korábban emelkedett magas rangra. Végül aztán úgy éreztem, muszáj leülnöm és elmesélnem a történetét. Mindig így dolgozom – semmi más nem érdekel, csak a történet. Amikor egy könyv azt követeli a fejemben, hogy írjam meg, akkor hallgatok a hangokra, és megírom a könyvet.
A Crepsley-saga története sokkal sötétebbnek tűnik a Vámpír Könyvekhez képest; mintha keményebb lenne a valóság, amit ábrázol benne. Mennyire volt ez tudatos döntés és mennyiben alakította a történet saját magát?
Nem mondanám, hogy ez a világ sötétebb. Inkább arról van szó, hogy Larten a kétszáz éven át ívelő történet legnagyobb részében már felnőtt, és a felnőttek másként érzékelik a világot, mint a gyerekek. Ez volt az egyik kihívás, amellyel meg kellett küzdenem a sorozat írása közben – tudtam, hogy a történet sokkal felnőttebb hangulatú lesz, mint Darren története volt, viszont úgy kellett megírnom, hogy ez a fiatalabb olvasók számára is befogadható legyen. Végső soron úgy gondolom, sikerült megtalálnom az egyensúlyt, bár tagadhatatlan, hogy ez a sorozat más atmoszférájú, mint a Darren Shan-sorozat. De végül is, számomra ez pozitívum – nem hiszem, hogy sok értelme volna olyan sorozatot írni, ami pont úgy működik, mint egy másik sorozat.
A Vámpír Könyvek egyértelműen egy felnövés-történet, de mit tekinthetünk a Crepsly-saga fő vezérmotívumának?
Ez a történet nem olyan egyenes vonalú, mint Darren történetének a fő íve volt, mert Crepsley története sokkal hosszabb periódust ível át. A történet fő mozgatórugója Larten felemelkedése és bukása. Azt tudjuk a korábbi könyvekből, hogy valami nagyon rossz történt Lartennel, ami miatt arra kényszerült, hogy megszakítson minden kapcsolatot a vámpírklánnal, bár már éppen ott tartott, hogy vámpírherceg válik belőle. Ez adja a sorozat gerincét – fel akartam tárni, hogyan vált Larten magas rangú vámpírrá, és hogy miért hagyta mégis veszni a végső hatalmat, amit már majdnem megszerzett. Számomra olyanok ezek a regények, mint egy-egy Shakespeare-tragédia – a Macbethet vagy a Hamletet olvasva tudjuk, hogy a darab vérrel és könnyekkel fog végződni – az érdekes kérdés az, hogy miért és hogyan.
A Vámpír Könyvek rengeteg tanulsággal szolgál az ifjú olvasóknak, akár a barátság fontosságáról, a becsületről és a másokért való kiállásról beszélünk. Az újabb sorozatával mit akart átadni az olvasóknak, mit érez legfontosabbnak a történetben?
Az új sorozat sok tekintetben hasonlít az előzőre. Ezek a könyvek is azt hangsúlyozzák, hogy milyen fontos a barátság, és az, hogy lojálisak legyünk azokhoz, akik mellettünk állnak, hogy becsületesen éljünk, és hogy tiszteljük a többi embert. Ugyanakkor ez a sorozat azt is kiemeli, hogy milyen veszélyekkel jár, ha csak a bosszúért élünk – hogy milyen csapdák várnak ránk, ha elhatározzuk, hogy megbosszuljuk mindazt a rosszat, amit ellenünk elkövettek. Ez bizonyos mértékben jelen volt a Darren Shan-regényekben is, főleg Steve Leopard alakjában és cselekedeteiben, de ebben a sorozatban ez jóval hangsúlyosabb.
Tervezi, hogy a vámpírok történetét tovább színesíti? Várható például kötet Des Tiny korai mesterkedéseiről, a vámpírok, vérszipolyok kialakulásáról?
Nem. Ahogy említettem, van rá esély, hogy továbbszövöm a sorozatot, és írok egy történetet, ami a jövőben játszódik, és a Sebhelyesek Háborújára és annak kimenetelére fókuszál, de egyébként nem tervezem, hogy visszatérek ebbe az univerzumba. Úgy gondolom, mindig kell valami drámai ok, amiért egy történet létezik – az nem elég indok, hogy több kiderüljön a szereplőkről, akiket az olvasó kedvel.
Két hosszú sorozat után érdekes élmény volt olvasni a különálló regényeit, mint amilyen például a Vézna hóhér, vagy a Kojaszan. Miért érezte szükségét annak, hogy megírja ezeket a könyveket?
Ezek a történetek egyszerűen adták magukat. Sosem írok többet annál, mint amennyi szükséges. Ha egy történetet el tudok mondani egyetlen könyvben, akkor elmondom úgy. Ha tíz vagy tizenkét könyv kell ehhez, akkor úgy lesz. Mindig a történetnek rendelem alá magam, és nem nézem a marketing vagy a kiadás szempontjait. Csak elmesélem a történeteket, amelyeket el kell mesélnem.
Jelenleg a Zom-B sorozaton dolgozik, amely nálunk még nem jelent meg. Megismertetné pár szóban a hazai olvasókkal a történetet?
A sorozat egy olyan világban játszódik, amelyet leigáztak a zombik, ám nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy a túlélők hogyan harcolnak az élőhalottak ellen – más módon próbáltam a zombikról írni. A főszereplő B Smith, akinek az apja rasszista. A sorozat olyan mindennapi életbeli problémákkal foglalkozik, mint a rasszizmus, a hatalommal való visszaélés, a szélsőjobboldal felemelkedése (ami sajnos most különösen aktuális, a legutóbbi európai parlamenti választások után), vagy éppen a vallási fanatizmus. Mindeközben pedig az emberiség pusztulását is megörökíti. Ez egy rendkívül gyors tempójú, csavarokban bővelkedő, gondolatébresztő mű, és bárhol is jelent meg, mindenütt több vitát gerjesztett, mint bármelyik másik könyvem. Remélem, hamarosan magyarul is megjelenik – nagyon kíváncsi lennék, hogy az itteni rajongóim mit gondolnak róla.
Vámpírok, zombik, démonok… az emberi fantázia rém-tárából sok szörnyeteggel foglalkozott már. Van-e esetleg olyan lény, amely jelenleg foglalkoztatja a fantáziáját?
Nem arról van szó, hogy a szörnykatalóguson próbálom átrágni magam, bár elismerem, így is tűnhet. De számomra mindig a történet az első. Ami például a Zom-B-sorozatot illeti, arról van szó, hogy szerettem volna a rasszizmusról és a jobboldali pártok felemelkedéséről írni, és a zombik szerepeltetése tűnt a legjobb módszernek arra, hogy mindez ne váljon merevvé és unalmassá. A következő sorozatomban semmiféle hagyományos szörny nem fog szerepelni, de erről egyelőre nem mondhatok többet, mert ez még embrionális fázisban van.
Számomra meglepő volt, hogy a Város-trilógia második és harmadik könyvének Kindle kiadásához a magyar borítót használták fel. Gyakran előfordul, hogy egy nem angol kiadás borítóját jobbnak tartja, mint az „eredetit”?
Valójában a trilógia mindhárom részének Kindle-változatához a magyar borítókat használtuk, az egész világon. Nagyon szeretem, amikor a más országbeli kiadók saját borítókat terveznek, és nagyon érdekes a különböző borítókat összehasonlítani egymással. A Város-trilógiával kapcsolatban úgy gondoltam, hogy a magyar borítók jobbak, mint az eredetiek, ezért javasoltam, hogy használjuk ezeket a Kindle-kiadáshoz.
Mit gondol, hosszú távon Darren Shan vagy Darren Dash néven ír több regényt?
Mindenképpen a Darren Shan név alatt – olyan termékeny voltam az elmúlt 15 évben, hogy ha ezentúl nem írnék többet Darren Shanként, valószínűleg akkor sem tudnék annyi könyvet kiadni a Darren Dash név alatt. De mindkét név alatt tervezek írni – Darren Shanként a fiatalabb olvasóknak, Darren Dashként pedig az idősebbeknek. Igazából így kezdtem annak idején – azt terveztem, hogy a felnőtteknek és a gyerekeknek szóló könyveim világát teljesen elkülönítem egymástól. A kiadóim aztán meggyőztek, hogy próbáljam meg összeolvasztani a kettőt, ezért jelent meg a Város-trilógia és az Árnyak asszonya a Darren Shan név alatt, de ezzel a megoldással sosem voltam kibékülve, ezért választottam külön a két nevemet. A jövőben minden felnőtteknek szóló könyvem a Darren Dash név alatt lát majd napvilágot.
A magyar rajongók már nagyon várják Darren Shant. Milyen érzés újra visszatérni Magyarországra?
Én is nagyon izgatott vagyok! Hihetetlenül meleg fogadtatásban volt részem mindkét alkalommal, amikor korábban Magyarországon jártam, és abban a szerencsében is részem volt, hogy rengeteg rajongó könyvét dedikálhattam. Már hat év eltelt a legutóbbi látogatásom óta, úgyhogy nagyon örülök, hogy ismét eljöhetek. Remélem, újra találkozom néhány régi rajongóval, és rengeteg újjal is. Remek móka lesz!
Az interjút készítette: Dr. Benkő Marianna - Galgóczi Tamás
Fordította: Kökény Pál és Turán Beatrix
Budapest, 2005. április 23.
ekultura.hu: Mik voltak az első benyomásai Magyarországról, különösen az első debreceni dedikálásról?
Darren Shan: Csütörtökön érkeztem meg Budapestre, így bementem a városba, hogy megnézzem a látványosságokat. Sétáltunk a vár környékén. Nagyon szép. Tényleg nagyon szép. Másnap Debrecenbe mentünk az első dedikálásra. Mivel ez volt az első itteni látogatásom, nyilvánvalóan nem tudtam, mire számíthatok. Sokan eljönnek-e, vagy sem, vajon lassabban kell-e aláírnom a könyveket, hogy hosszabbnak tűnjön az egész? És több százan vártak rám. Egészen elképesztő volt.
Amikor odaértünk, elkezdtük keresni a könyvüzletet, mert egy nagy bevásárlóközpontba szervezték a dolgot, és nem tudtuk, hol találjuk. Így amikor körülnéztünk, felfedeztük a hatalmas sort. Ohó! Meglehetősen sokan összegyűltek. Összességében közel négy és fél órán át dedikáltam.
ekultura-hu: Négy és fél órán át?
Darren Shan: Ami egyike a valaha volt leghosszabbaknak. Nagyszerű volt. Igazán élvezetes.
ekultura.hu: Mennyire elégedett a magyar kiadójával, és a magyar kiadásokkal?
Darren Shan: Nagyon tetszik a kiállításuk. A könyveimet huszonnyolc országban terjesztik, és a legtöbb helyen saját borítót terveznek. Némelyik országban kis változtatásokkal az angol borítót használják, de a legtöbben a sajátjukat. A magyarok a kedvenceim közé tartoznak, és ezt nem csak azért mondom, mert most itt vagyok Magyarországon. A honlapomon is többször említettem már. A tizedik kötet borítója az egyik kedvencem.
És úgy vélem, nagyszerű a külsejük, és igazán remekül összerakták őket. Szerintem ez a sikerük egyik magyarázata, mert az olyan könyvet, ami jól néz ki, és jó kézbe venni is, az emberek szívesebben vásárolják meg. Nyilvánvaló, hogy a történetnek is jónak kell lennie, de ha szép kivitelben kerül a polcokra, az mindenképp segít. Igen, úgy vélem, fölöttébb tetszetős könyvek.
ekultura.hu: Mondana pár szót az önt ért hatásokról? A Stephen Kinghez hasonló irodalmi elődökön kívül, úgy tudom, a képregények is hatással voltak önre.
Darren Shan: Valóban így van. Nyilvánvalóan sokfajta hatás ért. Bármi ötletet adhat. Természetesen könyvek, és filmek vagy képregények is. Rengeteg képregényt olvasok. Elsősorban nem a szuperhősökről szóló történeteket.
Tudja, Írországban nőttem fel, vidéken. Nem sok képregény jutott el hozzánk. Egészen kicsi koromban olyasmiket olvastam, mint a Beano vagy a Dandy, aztán, mikor kicsit nagyobb lettem, brit képregényeket, mint a 2000 AD, és a többi. Ezen felül amerikai függetleneket, például a Love and Rocketsot, a Cerebust, és ehhez hasonlókat.
Szóval, igen, a képregények komolyan hatottak rám. Rengeteget olvastam, meglehetősen sok mangát is. Na és a filmek. A filmekből is sokat merítek. Imádom a mozit. A szabadidőmből valószínűleg többet töltök filmnézéssel, mint bármi mással. Az épp futó filmek közül egyet-kettőt mindig megnézek.
ekultura.hu: És mi a helyzet a zenével? Gótikus metált hallgat írás közben?
Darren Shan: Nem, dehogy! Sok korszakon átmentem már. Még tizenévesen rajongtam az alternatív zenéért. Az olyan együttesekért, mint a Smiths és a Joy Division. De még ma is rengeteg zenét hallgatok. Rengeteget. Olyanokat, mint a Beatles, a Doors vagy a Rolling Stones. A maiak közül sok minden kimarad. De a Radiohead az egyik kedvenc bandám. És írás közben is zenét hallgatok. Amikor írok, mindig szól valami a háttérben.
ekultura.hu: Ez fontos önnek?
Darren Shan: Hát, igen, úgy érzem, segít. Szeretem, ha szól valami. Úgy tapasztaltam, hogy ha csendben írok, az valahogy természetellenesnek hat. Ugyanakkor, ha zene szól a háttérben, könnyebben megtalálom a ritmust, és szórakoztatóbb is.
ekultura.hu: Értem. És ihletet is ad?
Darren Shan: Nem hinném, hogy ihletet adna, mint olyan, de megkönnyíti az írás folyamatát. És ezen kívül egyfajta háttérritmussal is szolgál. Ahhoz hasonlítanám, mint amikor némafilmet nézünk. Ha teljesen kiiktatjuk a hangot, akkor vontatottá válik a film. Úgy egészen más. Nehéz megmagyarázni, de más érzés.
ekultura.hu: Említette a honlapját. Mennyire fontos az ön számára az internetes honlapja?
Darren Shan: Nagyon fontos. Kezdetben a szüleimnél írtam, és egy igazán régi, rettenetes számítógépem volt csak, amivel nem sokat lehetett kezdeni, mégis ihletet adott. Aztán bevezették az internetet, úgy 1999 vége felé, és kifejezetten élvezetesnek találtam, aztán egyszer csak az egyik barátom vett nekem egy könyvet arról, hogyan lehet egy nap alatt saját honlapot készíteni.
Én pedig úgy gondoltam, próbáljuk csak ki, és elkészítettem a darrenshan.com-ot. Manapság már hivatásos honlap-készítővel terveztetem, de még mindig magam frissítem, tehát minden hónapban én állítom össze a Shanville Monthlyt, és elkészítem a hírlevelet, mindig átnézem a képeket és a fotókat, mindent. Úgy érzem, kiváló módja annak, hogy az olvasó kapcsolatot teremthessen az íróval.
Amikor én voltam gyerek, abszolút semmit nem tudtam az írókról, az életükről. Persze elolvastam a könyveiket. Rengeteg Stephen Kinget és Roald Dahlt olvastam, de semmit sem tudtam a mindennapjaikról. Így azonban sokkal többet meg lehet tudni az emberről, sokkal megközelíthetőbbé válhatunk, apróságokat tudhatnak meg az életünkről, közölhetjük a rajongókkal, hogy hová utazunk… tudom például, hogy sokan a honlapról értesültek a dedikálásokról. Imádom. Valóban fontosnak tartom, hogy csináljam. Szerintem remek dolog.
ekultura.hu: És sok levelet, azaz emailt kap a rajongóitól?
Darren Shan: Igen, rengeteg emailt és levelet is. Minden levelet személyesen megválaszolok. Úgy gondolom, hogy aki veszi a fáradságot, és lekörmöl egy levelet, aztán borítékba teszi, és elviszi a postára, az megérdemli, hogy válaszoljak neki. Mármint a valódi levelekre.
Az emailekre már nem olyan gyakran írok választ. Mert manapság olyan rengeteget kapok, és azért is, mert a legtöbb emailben olyan kérdéseket tesznek fel, amikre a honlapon is megtalálhatják a választ. Szóval úgy érzem, kicsit lusták, és a honlapról is megtudhatták volna, amit akarnak.
ekultura.hu: És most, hogy több mint két tucat nyelvre lefordították a könyveit, inkább a nemzetközi közönségnek ír?
Darren Shan: Valójában mindig is így írtam. Nem az olvasóközönséget tekintve, hiszen amikor a Rémségek cirkuszát írtam, nem gondoltam erre. Semmit sem tudtam a gyerekirodalomról. Nem tudtam, mi kerül a piacra, mi a kelendő, mit érdemes, és mit nem érdemes beleírni.
Ez még 1997-ben volt. Még mielőtt megjelentek a Harry Potter könyvek, mielőtt a gyerekkönyveket kapósnak tekintették volna. Akkoriban mindenki úgy tartotta még, hogy a gyerekkönyvekkel nem lehet pénzt keresni. Nem azért írt valaki ilyeneket, hogy pénzt keressen vele, hanem mert élvezte.
Szóval eszembe jutott a Rémségek cirkuszának az alapötlete, amiből az egész kialakult, hogy egy kis krapek kapcsolatba kerül egy vámpírcirkusszal, és megtetszett az ötlet. Amikor írtam, magamra gondoltam, hogy milyen voltam tizenegy-tizenkét éves koromban, hogy milyen könyveket olvastam, milyen könyvek tetszettek volna nekem, mert akkoriban még nem voltak olyan horror történetek, amiket kifejezetten gyerekeknek írtak. Ezért kezdtem tizenkét évesen Stephen Kinget olvasni.
Akkor még nem létezett a Goosebumps [R. L. Stine gyerekeknek szóló horror-sorozata - a szerk.], vagy hasonló sorozatok. Tehát korábbi magamat képzeltem magam elé, de írás közben arra gondoltam, jobb biztosra menni, és ha a könyvet más országokban is árusítják, akkor az ottaniaknak is meg kell érteniük. Ezért nem említek egyetlen helynevet sem. A Rémségek cirkuszában egyszer sem említem, hol játszódik a történet, és valahányszor azt kérdezik tőlem az olvasók, hol játszódik, azt felelem: „Ahol te élsz. Ott játszódik, ahol akarod.”
Az első könyv helyszíne számomra Limerick és London elegye, mivel ezt a két várost ismerem. Hiszen Londonban születtem, és Limerickben éltem le életem nagy részét. Szóval ez járt a fejemben, amikor írtam. De nem Limerick és London a helyszín, csak számomra az. Nem azért, mert a piacot tartottam szem előtt, hanem mert azt szerettem volna, ha közkedveltek a könyveim.
Ezért mindig is egyszerűen írtam. Ez az egyik oka a könyveim sikerének. A történetek meglehetősen összetettek – sok a szereplő, és sok a fordulat, de rendkívül egyszerű a nyelvezetük. Bárki, aki olvasni tud, képes elolvasni a könyveimet. Függetlenül attól, hogy kilenc, tíz, tizenegy, tizenkét éves valaki, könnyű olvasmány bárki számára. Ugyanakkor élvezetes. Megint csak nem azért alakult így, mert a piacra koncentráltam, és megpróbáltam eladhatót írni, hanem mert magam is ilyeneket szerettem volna olvasni.
Gyakran kérnek tőlem fiatal írók tanácsokat, és azt hiszem – attól eltekintve, hogy sokat kell írni – a leghasznosabb tanács az, hogy olyat kell írni, amit magunk is szívesen olvasnánk. Olyat írj, ami neked is tetszik! Ne igyekezz mások igényeit kielégíteni! Írj olyasmit, amit magad is szívesen elolvasnál, aztán reménykedj, hogy másoknak is tetszeni fog!
ekultura.hu: És mit gondol a Harry Potter könyvek sikeréről? Jobban fogynak ettől az ön könyvei is?
Darren Shan: Határozottan. A gyerekirodalom esetében mindig is az volt a legnagyobb gond, különösen a Harry Potter felbukkanása előtt, hogy felfigyeljen rá a média. A gyerekkönyvekről nem közöltek kritikákat az újságok, nem bukkantak fel televíziós műsorokban, és ezért nem fogyott belőlük különösebben sok. A gyerekek elolvasták a könyvet, aztán ajánlották barátaiknak, testvéreiknek, és hosszú évek alatt a könyv híre lassan gömböcként egyre nagyobbá dagadt, de ez nagyon lassú folyamat.
A Harry Potter könyvek megváltoztatták ezt a helyzetet, és hirtelen gyerekkönyvből is válhatott bestseller. És ebből profitált Philip Pullman, Anthony Horowitz, és jómagam is. Úgy vélem, mindenkinek hasznára vált, különösen a gyerekkönyv-íróknak.
Nem szükségszerű, hogy valakinek egyetlen kedvenc írója legyen. Ez nem olyan, mint a foci, ahol ha szurkolsz egy csapatnak, akkor egyetlen más csapatot sem kedvelsz. Ha valaki elolvas egy jó könyvet, akkor még több jó könyvet akar olvasni. Így ha valaki elolvassa a Harry Potter könyveket, akkor még több hasonló könyvet kezd keresni. Egyszóval rászoktatja a gyerekeket az olvasásra.
ekultura.hu: És hogyan sikerült elérnie, hogy ne szálljon a fejébe a hírnév?
Darren Shan: Még mindig Írországban élek. Még mindig abban a faluban lakom, ahol hatévesen laktam a szüleimmel és a barátaimmal. Miközben Darren Shan, a híres író vagyok, ami természetesen nagyon jó érzés, odahaza Darren O’Shaunessy maradtam, és még mindig megvannak a régi szokásaim.
Persze sok minden megváltozott, amikor nem otthon vagyok. Évente néhány hónapot utazgatok a világban. De amikor hazamegyek, minden ugyanolyan, mint régen. Ugyanaz a napirendem, ugyanazokat a dolgokat csinálom. Nem érdekelnek a partik, a fényképezgetés. Írni szeretek, és szeretem az eddigi írországi életemet.
ekultura.hu: Amellett, hogy gyerekkönyveket ír, igyekezett átalakítani a vámpírokról kialakult kliséket is. Anne Rice ugyanezzel próbálkozott. Mi a véleménye az írónőről?
Darren Shan: Talán tizenkét évesen olvastam az Interjú a vámpírralt, ami rettenetesen tetszett, ezért a hatását érezni is a könyveimen. Rice viszont még mindig ragaszkodik rengeteg régi vámpírkliséhez. Egyértelműen sokat változtatott rajta, de még mindig felismerni az ősi vámpírtípust.
Jómagam ellenben teljesen újat akartam hozni. Imádom a Drakulát, a Borzalmak városa pedig a mai napig az egyik kedvencem, de íróként nem akartam megismételni azt, amit mások korábban megírtak előttem. Az ilyesmi sohasem érdekelt. Darren Shanként akartam letenni a névjegyem.
Mindegyik kötet egy másik kalandról, egy más helyszínről szól, és változik a történet jellege is. Az első három kötet horror, utána viszont a sorozat inkább fantasy vagy kalandregény-folyam, amiben rengeteg a csavar, a megdöbbentő esemény.
Szóval nem akartam közönséges vámpír könyvet írni, amiben a vámpír sorra gyilkolja az embereket, aztán jön a hős, és elpusztítja a vámpírt. Ilyenből már sokat olvastam, és valami mást akartam csinálni. Az alapötletem egy fiú volt, aki egy cirkuszban találkozik egy vámpírral, és a segédje lesz, aztán írás közben eldöntöttem, hogyan tudok változtatni, hogyan tudom érdekessé tenni a magam és nem az olvasók számára. Aztán íróként megkerestem a megfelelő stílust a lassabb részekhez. Ezért pepecseltem annyit vele.
ekultura.hu: Eredetileg húszkötetesre tervezte a sorozatot. Mégis abbahagyta a tizenkettedik kötet után. Mi az oka ennek?
Darren Shan: Fiatalabb koromban rengetegszer hallottam írókat úgy nyilatkozni, hogy amikor írnak, a könyv egyszer csak önálló életre kel. És ez valóban igaz. Minél többet ír valaki, minél többet tanul, annál inkább képes irányítani ezt a folyamatot. Ugyanakkor a történet is egyre határozottabban megköti a kezét. Előbb-utóbb eljut egy pontig, ahonnan a történet mintegy magát írja, a szereplők pedig önállósulnak. Például olyasvalaki, aki egészen mellékes vagy jelentéktelen, egyszer csak fontossá válik.
Nos, amikor a tizenkettedik kötethez értem… valójában már egy évvel azelőtt, hogy megírtam a tizenkettedik kötetet… rájöttem, hogy elképzelhető, hogy a sorozat a tizenkettedik kötettel fog véget érni. De ezt nem akartam. Ezért megírtam egy egészen más tizenkettedik kötetet, majd megírtam a tizenharmadikat.
A történetet eredetileg három részre osztottam. Az első hat kötet a Darren vámpírherceggé válása előtti időről szólt, aztán a hetediktől a tizenkettedik kötetig Darren a vámpírherceg, a harmadik szakasz pedig tovább, egy más szintre vitte volna a történetet. De ahogy írtam, a történet nem óhajtott tovább fejlődni, különösen Darren, mint jellem makacsolta meg magát. Az egész történet az ő felnőtté válásáról szólt, anélkül, hogy Darren érett jelleme kialakult volna.
Eljutottam a tizenkettedik, tizenharmadik kötetig, ahol feltárulkozott Darren érett jelleme, és hirtelen a könyv már nem tűnt gyerektörténetnek. Egészen másnak hatott. Szóval eljutottam a tizenharmadik kötet végére, és azt mondtam magamnak, hogy itt kell megállni. A történettel nincs semmi baj, de Darren jelleme többé nem egy gyereké. Többé nem fogja érdekelni a gyerekeket.
Egy egész évbe telt, míg végül meghoztam a döntést. Nem akartam megtenni, folyton tanakodtam, gyötörtem magam, de végiggondoltam az összes érvet. És rájöttem, hogy az egyetlen komoly érv, ami a folytatás mellett szólt, az volt, hogy húsz kötetet ígértem. Végül beláttam, hogy nem szabad tovább írnom, és nem szabad másokra gondolni. A történetnek véget kell érnie a tizenkettedik kötettel.
Mindezek ellenére megőrzöm a sorozat harmadik részének összes cselekményvázlatát, és lehetséges, hogy egy napon megírom a Darren Shan sorozat folytatásait, ami ugyanazokra az ötletekre épülne, de egészen más történettípussal, más főszereplővel és egészen más szereplőkkel.
De az elkövetkező négy-öt évben démonokkal fogok foglalkozni. Új sorozatba fogtam bele, ami a The Demonata címet kapta, és ez négy-öt évig még le fog foglalni.
ekultura.hu: Az utolsó kérdésem az lenne, hogy ezek után fog még felnőtt könyvet írni?
Darren Shan: Tulajdonképpen már rengeteg felnőtt könyvet írtam, mivel alapvetően felnőtt író akartam lenni. A Rémségek cirkusza egyfajta melléktevékenységnek indult, amivel a szabad időmben akartam foglalkozni. Nagyjából 2002-ig a felnőtt irodalmat a gyerekkönyvekkel váltogattam, de ahogy a Darren Shan kötetek egyre népszerűbbek lettek, elkezdtem utazgatni a világban, és egyre kevesebb időm jutott az írásra.
Amíg 1997-ben tizenkét hónapot tölthettem írással, most már csak évente hat-hét hónapom marad rá. Így aztán választanom kell. És mivel ilyen nagy a sikerük ezeknek a könyveknek, és mivel annyira élvezem őket, egyelőre csak a gyerekkönyvek maradnak. Szándékomban áll még felnőtt könyvet írni, csak azt nem tudom, hogyan és mikor találok időt a megírásukra. Talán jövőre, vagy a rákövetkező évben írok egyet. Majd meglátjuk.
ekultura.hu: Köszönöm az interjút.
Rajongói kérdések:
- A könyveid valóban igazak?
Tehát, ha te lemondasz a józan észről és hiszel a vámpírokban és a Rémségek Cirkuszában, akkor igen, a történet igazzá válhat. Meg fogod tudni, mit gondolok az utolsó könyvben!!!
- Több könyvet is kiadtak Anglián kivül?
- Hány könyv lesz?
- Meg tudnád jelentetni a könyveket valamivel gyorsabban?
- Mit fogsz tenni, mikor befejezed Darren Shan történetét?
- Komolyan! Jól gondolom, hogy írsz majd más könyveket is?
- Darrenről,a Cirque Du Freakről és a vámpírokról?
Ez egy zárt történet. Mikor vége van, vége. Új legelők után nézek. Azonban, lehetséges, hogy egy napon visszatérek a vámpírok világába, egy második sorozattal ...
- Lesz Darren Shan-mozi?
- Én egy brilliáns színész vagyok-tudsz adni egy szerepet a filmben?
- Vámpír akarok lenni-Hogy találom meg Mr. Crepsley-t vagy a vámpír tábornokokat?
- Mikor születtél és hol élsz?
- Írtál más könyveket is?
- Kérdés: Író akarok lenni. Van valami tipped?
- Írtam egy történetet. Elküldhetem neked, megmondod a véleményed?
- Van egy nagyon király ötletem a könyvedhez és a karakterekhez. Meghallgatsz?
- Adsz autogramot?
- Mikor jelenik meg a következő könyved?
- Én vagyok a legnagyobb rajongód- Küldesz nekem ingyen példányt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése