Város-trilógia


Darren Shan régebben írt egy felnőtteknek szóló könyvtrilógiát, melynek az első két kötetét (Ayuamarca; Hell's horizon) adták ki. 2008-ban adták ki újra, új változatban, az első kötetet már Procession of the Dead (Holtak vonulása) címmel. Darren inkább a 15-16 évtől ajánlja a könyvet. Magyarországon a Démonvilág-sorozat után jelent meg 2010-ben.

Pár érdekesség a sorozat kapcsán: itt.

A könyvekhez a kiadó beharangozó videót is készített.



A holtak vonulása



Capac Raimi a Városba érkezik, hogy szerencsét próbáljon kisstílű gengszter nagybátyja mellett. Hamarosan azonban arra eszmél, hogy már a Város teljhatalmú urának, a Kardinálisnak dolgozik. A Kardinális a Város szülötte. A Város a Kardinális teremtménye. Egy a lelkük, és sosem alszanak. A Kardinális mindent lát, ami az utcákon vagy a zárt ajtók mögött történik. Ő a mindenható.
Az öntelt fiatalember habzsolja új életét, amit csak néhány kellemetlenség zavar meg. Capac életének sorsfordító eseményeinél furcsa módon a semmiből vak szerzetesek bukkannak fel. És miközben a jelenben él, rádöbben, hogy semmire sem emlékszik, ami azelőtt történt vele, hogy a Városba érkezett...
Capac egy álmot és az inka neve által számára kijelölt sorsát követve belép a természetfeletti birodalmába. Miközben igyekszik beteljesíteni a küldetését, furcsa és izgalmas kutatásba kezd, hogy a nyomára akadjon eltűnt barátainak és saját, elveszített múltjának.
A Holtak vonulása a világsikerű "Vámpírkönyvek" és a "Démonvilág" szerzőjének első felnőtt-regénye, a Város trilógia első része. Egy utópisztikus thriller és egy vérfagyasztó horror elsőrangú keveréke, olyan hátborzongató olvasmány, amely még az erős idegzetűeket is próbára teszi.


A pokol pereme 



A Városban a Kardinális az úr, Al Jeery pedig személyes testőrségének egyik rendíthetetlen oszlopa. Egy nap titokzatos gyilkosság történik a Város legelőkelőbb szállodájában, és Al legnagyobb meglepetésére a Kardinális rá bízza az ügy felderítését.
A nyomozás során váratlan felfedezést tesz, ami a végsőkig próbára teszi a hűségét. Egy olyan szörnyű rejtély részesévé válik, amihez a holtaknak, a város inka ősapáinak, a teljhatalmú Kardinálisnak és a már-már misztikus hírű bérgyilkosnak, Paucar Waminak is köze van.
Wami egy árnyékba burkolózó, rejtélyes alak, aki akkor öl, amikor csak kedve tartja, láthatóan nem kell tartania semmiféle megtorlástól. Al hamarosan rájön, hogy sokkal több a közös vonása a hírhedt gyilkossal, mint ahogy azt valaha is képzelte...

A kígyók városa


Capac Raimi tíz éve a Város kardinálisa. Ő bizonyult egyedül méltónak arra, hogy az első kardinális nyomába lépjen. Ő a kiválasztott. Sokan szeretnének megszabadulni tőle, de Capacnak nincs miért aggódnia. Őt nem lehet legyőzni.
Ám egy napon felbukkannak a semmiből múltja sötét árnyai, akikre rajta kívül senki sem emlékezhet. Akiknek az első kardinálissal együtt el kellett volna tűnniük a semmiben. Mindez csak egy dolgot jelenthet: a Várost éltető ősi hatalom birtokosai, a titokzatos inka papok megelégelték, hogy tétlenül figyeljék Capac felemelkedését. Eldöntötték, hogy visszaszerzik hatalmukat a Város felett.
A kardinálisnak ezúttal valóban az utolsó csepp véréig kell küzdenie...

7 megjegyzés:

  1. Sziasztok!

    Tudja valaki, hogy a Város trilógia 2. és 3. részét, hogy tudnám megvásárolni?

    Üdv.:
    Szilvi

    VálaszTörlés
  2. Ahogy látom könyvesboltban sajnos már nem lehet kapni, valószínűleg kifogyott, de esetleg nézd meg antikváriumban.

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok ! Esetleg valakinek nincs meg a Város Trilógia 2 és 3 -ik része? Megvásárolnám emailem: fzsolt41@gmail.com

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok! :) A 3. részt keresem nagyon! Valakinek esetleg van eladó vagy tudjátok, honnan tudnám megvenni? :) email: halasirozsazsofia1996@gmail.com :) Köszönöm!

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok!A kígyók városa könyvet szeretném letölteni,de sehol nem találom.Tudtok segíteni?

    VálaszTörlés